A brit kormányfő szerint törvényerejű határozatban ki kell mondani, hogy az Európai Unióban „egynél több” fizetőeszköz létezik, és azt is, hogy egyetlen EU-tagállamot sem érhet diszkrimináció annak alapján, hogy milyen pénzt használ. E diszkrimináció tilalma egyértelműen bekerült az Európai Tanács elnöke által kedden ismertetett javaslatcsomagba.
A tervezet kimondja: az euróövezet működését közvetlenül érintő jövőbeni jogalkotási aktusoknak, köztük a kormányközi egyezményeknek tiszteletben kell tartaniuk az EU teljes belső piacának gazdasági, társadalmi és területi kohézióját, és nem szabad korlátozásokkal vagy diszkriminációval akadályozniuk a tagállamok közötti kereskedelmet.
E jogalkotási aktusoknak a tervezet megfogalmazása szerint tiszteletben kell tartaniuk az euróövezeten kívüli EU-tagállamok döntési hatásköreit, jogait és kötelezettségeit, viszont az euróövezeten kívüli uniós országok sem hozhatnak olyan intézkedéseket, amelyek veszélyeztetnék a valutaunió integrációs célkitűzéseinek megvalósítását.
Nagy-Britannia kimaradna az egyre szorosabb integrációból
Brit szempontból komoly eredménynek tűnik az is, hogy a Tusk által kedden ismertetett tervezet elismerné Nagy-Britannia kimaradását az EU-integráció mind szorosabbra vonásának folyamatából, és ez szerepelne a jövőbeni EU-szerződésekben is. Ugyanakkor egyelőre nem található utalás a bonyolult és szerteágazó jogi szövegtervezetben arra, hogy ez a mentesség milyen formában kerülhetne be az uniós szerződésrendszerbe.
Cameron a tervezet jelenlegi állapota alapján féleredményt ért el a külföldi EU-munkavállalóknak járó családi pótlék ügyében. London eredeti követelése az volt, hogy ne vehessenek fel családi pótlékot olyan külföldi EU-munkavállalók, akiknek gyermekei nem élnek Nagy-Britanniában. A szövegtervezet ezt a tilalmat nem tartalmazza, de annyit megenged, hogy Nagy-Britannia a külföldi igénylők hazájában honos megélhetési költségek alapján indexálhassa a családi pótlékot, vagyis adott esetben a nagy-britanniai szintnél kevesebbet juttathasson a külföldi jogosultaknak erre a célra.